Tündérfiókák

Utolsó nap

A mai délelőttöt ismét a varróműhelyben töltik a lányok.

Estére Anyának be kell fejezni a mazsorettruhákat.

Dóri rajzolni szeretne, de hamar elteszi a könyvet, mert Petra visítva próbálja levenni az asztalról. Néhány perc hiszti után sikerül másra terelni a figyelmét. Most egy cicás füzetet szúrt ki magának. Na, ezt már nem lehet elvenni tőle.

Később szomszédosat játszanak. Két nagy doboz van a műhelyben. A kisebb lesz Petra, a  nagyobb Dóri lakása. Mindketten a dobozban fekszenek. A nyugalom egészen addig tart, míg Petra szét nem tépi a nagyobb dobozt. Na, ennek a játéknak is lőttek!

Sebaj, Anya készen van, és indulnak haza.

Este a ruhapróbán minden oké, a mazsorettes lányok nagyon örülnek a ruháknak. Még a kesztyűk is jól sikerültek, pedig Anyának nem volt könnyű dolga.

Tegnap este Petra ráborította a kakaóját Anya jegyzetfüzetére. Természetesen pont az a rész ázott el a legjobban, ahol a lányok méretei voltak felírva. Az nem elég, hogy elázott, de úgy összeragadtak a lapok, hogy  nem lehetett szétszedni. Anya mindent bevetett, kapargatta, tartotta a fény felé, de nem igazán látta az írást. Ennek ellenére jók lettek a kesztyűk.

Holnap főpróba, szombaton bál!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!