Nem egyszerű összeszedni a gondolatokat, és összerakni a képet, hogy mit is tanultam 2019-ben?
Egyenlőre csak ülök, és gondolkodom. Próbálom kibányászni abból a rengeteg mindenből ami történt, a lényeget.
Néhány percnyi csend, és a csendben, a háttérben lelkesen beszélő minecraft videós, Sajt32 hangja meghozta a sikert. Egyszer csak bevillant, hogy mi is az az egyetlen dolog, amit megtanultam. Ha egy szóval szeretném jellemezni, akkor azt mondanám: elengedés. Ezt tanultam meg tavaly. Igen. Megtanultam sok mindent elengedni. Leginkább persze ez a vállalkozásomra jellemző. A bébi bodyk varrásának a teljes folyamatát, a szabástól a hajtogatásig “átengedtem” kolléganőmnek, ami nagy segítség, hiszen így mással is tudok foglalkozni. Ugyanez jellemző a marketing feladatokra. Rájöttem, hogy hiába tanulok meg és olvasok el újabb és újabb anyagokat, egyedül nem leszek sikeres. Ez valóban egy külön szakma, és én varrónő vagyok, nem marketinges. Én gyártok, a marketinges elad. És bevallom őszintén, hogy nagyon szeretem csinálni. Örömmel haladok végig az egyes munkafolyamatokon. Boldogan hajtogatom, és készítem a dobozba a megrendeléseket. Viszont mikor arra gondolok, hogy már megint kéne írni valamit a facebookra, instagramra, esetleg kitenni egy képet a pinterestre, ráadásul még meg is kéne hirdetni, a hideg futkos a hátamon.
Ezeknek a dolgoknak az elengedésével több időm marad.
-Ezért tudott megszületni többek között ez a bejegyzés is.
-Készül a Tündérruha webshop, ahol megvásárolhatók az általunk készített bodyk. És nem utolsó sorban, készülnek a bodykra a szebbnél szebb grafikák, amiket sokszor egyedi kérés alapján szerkesztek. Ezekből is már néhány megtalálható a shopban. Ilyen egyedi kérésre készült ez a póló is:
Készülnek már a húsvéti grafikák is:
Csodaszép dolgokat lehet alkotni.
Tanulság kettő: akkor lehetünk valaminek a szakértői, ha nem aprózzuk el magunkat. Igyekszünk egy, maximum két dologra koncentrálni. Akkor igazán profik lehetünk a szakmánkban. Ezért nem is vállalunk el mindenféle varrást, és ezért mondhatjuk el magunkról:
“Szakértő anyai kezek készítik a leggondosabb édesanyáknak.”
Szeretettel: Edi
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!
Látogass meg a facebookon és az instagrammon is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: