Mi történik, ha anya beteg?

Ha egyszerűen akarok fogalmazni: káosz. Egy oltári nagy káosz.

Megnehezíti a dolgot, hogy apa sincs itthon. Elmondhatjuk rólam, hogy gyakorlatilag egyedülálló anya vagyok. Hiszen a hétvégék igen kevesek arra, hogy apa is úgymond rendesen kivegye a részét.

Egy péntek reggelen döntöttem úgy, hogy ma már képtelen vagyok elmenni dolgozni. Elvittem Petrát oviba, és hazajöttem.

Az összes gyerek hazaérkeztével kezdett kialakulni a káosz. Bevallom, sosem nézett ki úgy a lakásunk, mintha egy lakber fotóra készülnénk, de ami ezután következett… no comment.

Összességében azért dicséret illeti a lányokat, hiszen szépen csendben játszottak, ki-ki a maga módján, hogy anya tudjon pihenni. 

Hiába van gyerekszoba, azt csak és kizárólag alvásra használják a lányok. Na meg raktárnak. Kivételek persze akadnak. Van ugyanis olyan gyermekem is, aki alvásra sem használja a gyerekszobát. A mi ágyunk a legmegfelelőbb erre a célra, szerinte. Na meg az én takaróm. A többi túl hideg, túl vastag, túl nagy, túl kicsi. És még sorolhatnám.

Ezért aztán az élet a nappaliban zajlik. Mindent, szó szerint mindent ott csinálnak a csajok. Nagylány fülhallgatóval a fején tanul, középső a konyhába hozza a leckét,  ami ugyan nem a nappali része, de közvetlen mellette van, mintha nem lenne íróasztala. Ja, elfelejtettem, hogy azon nincs hely, mert a polcában nem férnek el a könyvek. Az asztalon sorakoznak. Egyébként is kár eltenni, úgyis folyton kellenek. A legkisebb legójával van tele a dohányzóasztal. Szóval minden fotel, kanapé, puff meg van töltve. Tankönyv, laptop, legó…

Legkisebbel mindig közelharcot vívunk, ha aludni kell menni. Nos, ehhez most nem nagyon volt energiám. Így hát közöltem velük 8 óra tájban, hogy én lefekszem.

Oké.

Szépen csendben töltötték az időt. Aludni nem tudtam, csak pihentem, na és persze füleltem, hogy mi történik. 10 óra körül nagylány közölte, hogy megyünk aludni. Legkisebb sem ellenkezett, szépen vonult befelé. Becsusszant mellém a takaróm alá, hozzám bújt szépen, csendben. Középső lánykám veszekedni kezdett vele, persze csak suttogva, hogy takarózzon a saját takarójával, ne szedje le rólam az enyémet. Mire nagylány közölte vele, hogy ez mindig így van. Ő látja esténként mikor megy aludni.

Ennek a toleráns viselkedésnek lett az eredménye a rendetlenség, amit majd összeszedünk, ha lesz hozzá erőnk. Addig meg had feküdjenek a szétvágott papírok a földön, a legó a dohányzóasztalon, a babaház bútorai a padlón.

Mivel foglalkozom, mikor nem vagyok beteg? Nézd meg! Kattints ide!