Kényszerszabadság

-Most nem érek rá. – hangzik sokszor el, mikor a gyermek kér valamit a szülőtől.

A sors, az Isten, vagy az angyalok, vagy nevezzük bárminek, azonban rákényszerít olyan dolgokra, amit nem akartál megtenni, vagy azt gondoltad, hogy majd… Majd holnap, majd a jövő héten, majd a jövő hónapban, és folytathatnám tovább a sort a végtelenségig. Aztán egyszer csak ez az “isteni angyalka” azt mondja, hogy: ÁLLJ! csupa nagybetűvel. Mintha hangosan ordítaná: -ezt a néhány napot együtt kell töltenetek!

Ugyanis én sem vagyok ezzel másképp. Dolgozni muszáj.

Nálunk a gyerekek nem sok időt töltenek itthon a nyári szünetből. Legalábbis a két nagy. Kétszer két hetet az apukájuknál töltenek. A szabadságolást nem terveztem a nyaralásnál hosszabbra. (Már amennyire egy vállalkozó szabadságra mehet). Meg is volt a nyaralás, rögtön másnap mentek a nagyok lovastáborba. Ezután 6 napjuk maradt itthon, mire mennek az apjukhoz. Gondoltam majd el lesznek velem a boltban.

És ekkor csapott le a “sors”! Jött a hányás és hasmenés. Sorban mindenki túlesett rajta. Mikor a középső lányom is megbetegedett a nagy után, eldöntöttem, hogy míg itthon vannak nem megyek dolgozni.

Ki is tettem a bolt ajtajára: BETEGSÉG MIATT ZÁRVA. És nehogy egészen véletlenül meggondoljam magam, én is elkaptam az átkozott bacikat. És láss csodát, mire letelt a 6 nap, eljött az elseje, hogy menni kell apukához, kutya baja sem volt senkinek.

Irány a munka! Na, azért nem volt minden fenékig tejfel ez alatt a pár nap alatt. Kijárt nekünk a veszekedésből is. Míg én tehetetlenül feküdtem az ágyon egész nap, mint egy darab fa, a 3 csajszi fenekestül forgatta fel az egész házat.

A 2,5 évesem egyedül lakkozta a lábán a körmét. Igen, hát az enyhe túlzás, mert a lábán, a padlón, a lépcsőn kívül jutott egy kis lakk a körmére is. A nagyok csillámtetkóját utánozva, némi csend után jött elő a gyerekszobából büszkén mutogatva filctollal rajzolt tetkóját a karján. Ha lett volna erőm, biztos leszidom a nővérét, hogy miért nem rakta el a filceket, de most csak legyintettem: Majd lekopik! Szerencsére egy napnál nem tartott tovább a kórság.

Igaz, iszonyatos fejfájással keltem, de egy fájdalomcsillapító után kutya bajom sem volt.

“Kegyetlenül” fogtam munkára a lányokat. Pakoltak és takarítottak, mint a kis angyal. Végül helyreállt a rend. A házban és a lelkekben is. Mert azért valljuk be, akármilyen jó is azt csinálni, amit akarunk, mégiscsak jók azok a szabályok.

Este, a nyárra való tekintettel, 9-kor felhangzott az ismert: Irány az ágy! vezényszó. -Holnap mentek apátokhoz. Időben kell kelni. Anyának pedig irány a munka!

Nézd meg, mivel foglalkozik anya: Kattints a linke! Bonga gyerekruha